Pontosidő

Fogyasztóvédelmi ellenőrzési program 2016

Megvan, mire száll rá idén a fogyasztóvédelem

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot. Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme áll a vizsgálatok középpontjába, ugyanokkor az ellenőrzések kiterjednek még a közelmúltban elfogadott jogszabályi változások betartására is.

A webáruházakat új, korszerű internetes laboratórium segítségével vizsgálják, míg a műszaki és vegyipari laborokban háztartási kisgépeket, játékokat, gyermekgondozási termékeket tesztelnek majd. Vizsgálják a korábban gyakran kifogásolt területek is, mint az árfeltüntetés, árfelszámítás, a szavatossági, jótállási kifogások intézése, a termékbemutatókon tapasztalt visszaélések, vagy épp az élet megóvásában jelentős szerepet játszó szénmonoxid riasztók vizsgálata.

Online kereskedelem ellenőrzése
A hatóság munkáját egy speciálisan az online kereskedelem jogsértéseit kiszűrő, úgynevezett internetes labor segíti majd, hogy kiszűrjék a szabálysértő, és fogyasztókat megtévesztő honlapokat. Ellenőrzik a digitális tartalmakat, az alkalmazáson belüli vásárlásokat, az ingyenes kipróbálásra kínált lehetőségeket és a kuponokat értékesítő oldalakat is. A weboldalak ellenőrzése egész évben, folyamatosan zajlik majd, hogy a fogyasztók nagyobb bizalommal vásárolhassanak termékeket, szolgáltatásokat az internetek keresztül.

Termékbemutatók ellenőrzése
Januárban életbe léptek azok a jogszabályi szigorítások, amelyek a termékbemutatóval egybekötött értékesítést végző vállalkozásokra vonatkoznak. A felügyelők vizsgálják majd a személyes, írásbeli, telefonos és elektronikus elérhetőségeken az ügyfélszolgálatok működését, hogy a rendezvényekre, állapotfelmérésekre, és egészségügyi szűrésre invitáló meghívókon szerepel-e tiltott árengedmény, kedvezmény, vagyoni előny, vagy más csalogató ajándék. Szintén jogkövetkezményekre számíthat az a kereskedő, aki az árubemutatón pénzügyi szolgáltatást nyújt, például áruhitelt köt.

Kiemelt védelem gyermekeknek és időseknek
A koruk, hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott fogyasztók, mint a gyermekek, fiatalkorúak és idősek kiemelt védelmet élveznek. A gyermekek testi épségére, egészségére veszélyes játékok, csecsemő és kisgyermek ruházati termékek, rágókák vizsgálatára az idén sor kerül. Vizsgálják a fiatalkorúak alkohollal, és dohánnyal való kiszolgálás tilalmának betartását.

Laboratóriumi vizsgálatok
A hatóság a legkülönbözőbb termékek összetételét, címkéjén szereplő tájékoztatók hitelességét, a szabályoknak, és szabványoknak való megfelelőségét vizsgálja. A két akkreditált laboratórium tesztjei, és a piacfelügyeleti kockázatkezelési eljárás biztosítja a fogyasztók számára, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak a termékek olyan tulajdonságairól, amiket ők maguk nem láthatnak, tapasztalhatnak, de akár súlyos kockázatot is jelenthet az egészségükre nézve.

Ilyen kiemelt ellenőrzési terület lesz többek között:

  • utazó adapterek
  • hajkezelő készülékek
  • fényfüzérek
  • szénmonoxid riasztók
  • különböző építő anyagok
  • bőrrel érintkező, illetve bőrből készült termékek
  • szezonális finomságok vizsgálata.

A fentieken túl a hatóság továbbra is eljár majd a fogyasztók egyedi panaszai esetében, és kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói tájékoztatásra, valamint a fogyasztói tudatosság növelésére is.

Forrás: ORIGO 2016.01.12.

 

Copyright